Al Capone nyomában

alcaponeTalán senkinek sem kell bemutatni a híres gengsztervezért, Alphonse Capone-t, aki a húszas években rettegésben tartotta egész Chicago városát. Erőszakos természete már gyermekkorában megmutatkozott, az iskolában nagyon verekedős volt. Dolgozott eladóként, tekepályán és lőszergyárban is. Utána egy helyi bordélyházban lett kidobó ember. Összeállt a John Torrio bűnbandával, és innen kezdve nem volt megállás. Al Capone illegális alkoholkereskedelemmel foglalkozott, mellette játéktermeket és bordélyházakat is üzemeltetett. A rendőröket, bírókat állandóan lefizette, így tudta növelni a hatalmát. Mindennaposak voltak a visszaélések és a gyilkosságok. Al Capone elsőszámú ellensége Eliot Ness, egy kormányügynök lett. Többször is próbálta megakadályozni a munkáját, így a végén a kormány segítségét kérték a vezér elfogatására. Al Capone több millió dollárnyi adót nem fizetett be. A büntetőper utolsó napján lecserélték a bírókat, így kizárva a lefizetés fogalmát. Al Capone nem járt szerencsével, így 1931. október 17-én 11 év börtönbüntetésre ítélték. Al Capone az Alcatrazban töltötte el a büntetés nagy részét. Társai kiközösítették, mert soha nem vett részt a lázadásokban. Egészsége megromlott, többször meg is verték. Szifilisz miatt részlegesen lebénult, és többször is elmezavart állapítottak meg róla. Ennek köszönhetően engedték szabadon, 1939-ben. Al Capone ezek után utolsó éveit családjával töltötte a kis floridai birtokán. Előbb agyvérzést vagy tüdőgyulladást kapott. Ez okozta halálát is 1947-ben. Al Capone élete annyira meghatározó volt, hogy mai napig is meghatározó szerepet töltött be.

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.